Barna sörben főtt rozmaringos marha – vajas gombóccal

2013 november 19. | Szerző:

marharagu tálalva

Rééééges régen már megfőztem egyszer ezt a ragut, akkor is Lúdanyó oldaláról követve az instrukciókat. Igazi jó átmelengető étel, hideg időre való. Hát utóbbi adott sajnos, de ha már ez van, élvezzük a jó oldalát, együnk tápláló, átölelő ételeket. Vidítólag hatnak.

Icipicit változtattam csak az eredeti recepten, mégpedig annyit, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, amikor már a vas kondérban csücsült az egész társaság, akkor a tetejére biggyesztettem 8 db fokhagymagerezdet és nem kizárólag barna sörrel, hanem fele-fele arányban, barna és világos sörrel főztem, mert a mi szájízünknek és a kicsikééknek is  keserű volt.
A marhahúst sóztam, borsoztam, rászórtam  a lisztet és összeforgattam, hagytam a deszkán. Olívaolajat forrósítottam a vas lábaskámban  és több részletben kisütöttem benne a húskockákat, egy külön tálban gyűjtögetve ami már kisült.  Közepes lángon süssük, vigyázni kell, mert gyorsan odapörren ám !
Amikor végeztünk a húskockák átsütésével, akkor a hús helyére a vékony félkarikákra szeletelt lilahagymákat tegyük és kicsit süssük át a lisztes olajban. Én még löttyintettem olajat alá, mert a hús nagyon itta magába. Apróra vágtam rozmaringot és azt is rászórtam. Pár perc pirítás után – hiszen lesz úgyis ideje megpuhulni a hagymának,-   visszapakolásztam a húst és meglocsoltam a sörökkel.
Rászórtam a  feldarabolt krumplit, karikára vágott zellert, répákat, öntöttem még rá 3-4 dl vizet, sóztam, borsoztam, szórtam még rá kávéskanálnyi rozmaringot, ráfektettem 1 ágat is, ebben a fázisban szépen elosztva beletettem a fokhagymákat is, és fedővel a tetején betettem a sütőbe. szerintem úgy 10 kg-ot nyomott a vas lábas így megtömve, nem viccelek!

Így főztem-sütöttem 2 órán át. Nagyon vártam már, hogy végre elérkezzen az idő,  megkóstolhassam hogy alakul az íze. Leírhatatlan az íz, selymes és a rozmaring ott lapul, a zöldségek íze eggyé érik…
Ezalatt elkészítettem a gombócot, én másfél adagnyit, – emlékeztem, hogy régen nagy keletje volt a finom kis gombócoknak – de alul egy adag mennyiségét adom meg.

A száraz hozzávalókat egy edényben összevissza egymásra szórtam és aztán elmorzsoltam a vajjal. Ne ijedjünk meg, hasonlít a homokra ilyenkor, így szép óvatosan adagoljuk a vizet hozzá, amíg kapunk egy nem túl kemény, nem túl puha tésztát. Gyúrjuk át alaposan! Folpackba csomagolva a hűtőbe tettem.

tészta

Amikor puha a hús,  diónyi gombócokat söndörgettem a tésztából, rátettem a ragura, de érjen a lábuk a lébe!  10 perc elég nekik.  Ha kevés a leve a ragunknak, pótoljuk ki forró vízzel, de húslével még finomabb.

marhaság

marharagu összeállítva

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami fontos hozzá:

– 1 kg kockára vágott marhalábszár
– 3 ek. liszt
– 3 db  lilahagyma
– 2 üveg  sör
– 2-3 fehérrépa vagy paszternák
– 2-3 sárgarépa
– 4-5 szem krumpli
– 3-4 szál szárzeller vagy 1 hagyományos zeller

– 8 db fokhagymagerezd
– olívaolaj
– só, bors
– friss rozmaring előnyben, de szárított is tökéletes

gombóchoz:
– 250 gr finomliszt
– 1/2 tasak sütőpor
– 12 dkg  vaj
– só

– bors

– rozmaring
– 1/2 – 1 dl víz

marharagu

 

 

Címkék:

Kókusztekercs roppanós krémmel

2013 november 19. | Szerző:

koszorúban

koszorúban

Megint itt volt egy hétvége és persze a sok édességre vágyó szájacska, gondoltam valami régivel rukkolok elő, ami sosem megy ki a divatból, amit bármikor megesznek, ami annyira finom és ízletes. Hát ő az, a finom kókusztekercs.

Ebből a mennyiségből 2 viszonylag nagy rúd született.

Végtelenül egyszerű elkészíteni,- mondja a sok háziasszony –  nekem ami macera benne, az csak a két lap kinyújtása, egyenes felületűre, és a méret sem elhanyagolható…mert hát olyan szépséges, amikor később darabolja az ember és szép egyforma a keksz és krém arány. Kókuszreszelékkel megszórt folpackon nyújtottam ki. Megkentem a krémmel(amit előzőleg 2felé elosztottam) feltekertem és becsavartam szorosra a két végét, hűtőbe tettem egy napra. az sem gond, ha pár óra múlva felvágja az ember és felfalja, akkor is kiváló már!

Összegyúrtam a keksz hozzávalóit és hagytam pihenni a pulton, kikevertem a krémet és hűtőbe tettem. Annyit változtattam, hogy a krémbe való kókusz adagot beleszórtam egy teflonba, és zsiradék nélkül megpirítottam. Bár érezhettétek volna azt az illatot, ami akkor elárasztotta a kicsiny konyhámat!

vajkrémen a pirított kókusz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amire szükséged lesz:

– 50 dkg darált keksz

– kb. 2.5 dl tej (apránként adagoljuk, ne legyen túl száraz, de lágy sem a massza)

–  10 dkg porcukor

– 5 evőkanál holland kakaópor

–  pár csepp rumaroma

–  1-2 ek. kókuszreszelék a keksz masszához, plussz a díszítéshez

Vajkrémhez:

–  20 dkg vaj (ha lehet, ne a kocka vajakat válasszátok,hanem márkásat, rúgjunk ki a hámból!)

– 10 dkg porcukor

–  10 dkg kókuszreszelék

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Joghurtos roppanós

2013 november 12. | Szerző:

a roppanós finomság

a roppanós finomság

Ezt a süteményt nagyon szeretem, mert bármikor összedobható, variálni lehet az összetevőkkel is, bármilyen alkalomra megállja a helyét, a széle is elfogy mindig és pillanatok alatt elkészíthető, ráadásul olyan hozzávalókat tartalmaz, hogy azokból mindig akad otthon. Előfordult, hogy már szárazabbá váltak a kis sütemény darabkák, hát készítettem vanília sodót és ráöntve újabb finom édességé avanzsálódott.

A tojások sárgáját kíméletlenül elválasztottam a fehérjétől, utóbbit kemény habbá vertem. A sárgákat kikevertem a cukorral, – én kézi habverővel szoktam, jó kis karerősítő.

Beleöntöttem a  többi hozzávalót is, összekevertem pár perc alatt,  azután a  fehérje harmadát erőteljesebb mozdulatokkal belekevertem, majd a maradékot pedig finoman beleforgattam,hogy a buborékok ne illanjanak el belőle.  Kerámia tepsit használok,így ezt nem kell kikenni sem, beleöntöttem a masszát, a tetejére most körtét pakolásztam, amit előtte mostam és 1×1 cm-es kis kockákra próbáltam vágni. Durvára morzsolt diót szórtam rá és meghintettem barna cukorral. a diótól és a cukortól válik igazán roppanóssá !

Íme, amire szükség van hozzá:

– 2 doboz joghurt (olykor gyümölcsössel váltom ki, de csakis az 1ik dobozt)

– joghurtos dobozzal kimért 2 doboznyi cukor (lehet nyírfa, kristály vagy barna is)

– joghurtos dobozzal kimért 3 doboznyi liszt (vegyesen használtam rozst, tönkölyt…van, hogy 1 doboznyit kiváltok őrölt dióval vagy mákkal)

– 3 tojás (fehérje kemény habnak felverve)

– 1 sütőpor

– joghurtos dobozzal kimért 1 doboznyi olaj

– gyümölcs 20 dkg

– dió vagy mogyoró

 

roppanós dióval, cukorral

roppanós dióval, cukorral

Címkék:

A bonyolítás nélküli pisztráng

2013 november 11. | Szerző:

kisülve, tepsiben

kisülve, tepsiben

Hétvégente a reggeli program a piacozás, amikor is van, hogy a család nagy része nekivág, de van amikor csak  elszalad  két vállalkozó szellemű tag és beszerzi az ebédhez valót. Halat megpróbálunk  többször is beiktatni az étrendünkbe, na de sajnos nem olcsó mulatság. Szeretjük a lazacot, harcsát is, de azért a pisztráng az, amit legtöbbször megkívánunk. Végtelenül egyszerű elkészíteni és gyorsan meg is van. Előfordul, hogy egyenként beolajozott fóliába csomagolom, de most a kerámia tepsi mellett döntöttem. A halakat lepikkelyezem-vakargatom. ( bár azt mondják a pisztrángot nem kell az apró pikkelyei miatt, én valahogy nem érezném tisztának ) Lemosás után beirdalom az oldalukat és sózom is, azután egy-egy citromkarikát dugok a pocakjukba, és annyi petrezselymet, amennyi csak belefér. Mi imádjuk, amikor megsül a petrezselyem, összeolvadva a citrommal mmm…

Olívaolajos tepsibe fektetem mindet, egy deci fehérbort öntök alá és sütőbe tolom 180 fokra, úgy 20-25 percre.

 

Romániában szerettük meg  igazán a pisztrángot, ahol muzsdéjjal tálalták, hát készítettem mellé én is egy változatot. Úgy 8 gerezd fokhagymát mozsárban összezúztam ( fokhagymapréselő is megfelelő ehhez a művelethez)  sóval, és öntöttem rá fél dl olívaolajat, fél dl vizet és egy púpos evőkanál tejfölt. Kikevertem krémmé, de kóstolgatni kell, ne nyomja el egyik íz a másikat és hát végülis a fohagymáé a domináns szerep. Az a jó, ha tud állni 1-2 órát, hogy összeérhessen, de nálunk most nem volt rá idő.

fűszerezésre várva

fűszerezésre várva

                                                                         

sütésre várva

sütésre várva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amire szükség van ehhez az ételhez:

– pisztráng ( személyenként 1 db)

– nagy csokor petrezselyem

– fehérbor

– citrom

– só

– olívaolaj

 

Muzsdéj:

– 8 gerezd fokhagyma

– olívolaj (repce, napraforgó, mák, avokadó  is jó!)

– 1 ek. tejföl v. joghurt

– só

 

omlós pisztráng

omlós pisztráng

 

Címkék:

Ciderrel bódított sütőtök krémleves

2013 november 11. | Szerző:

fűszeres cideres krémleves

fűszeres cideres krémleves

 

Már rettentően untam a mindenhol fellelhető krémleves változatokat, így elkészítettem az alábbit, azt gondolom érdemes kipróbálni. Cidert manapság mindenhol kapni, ebbe a mennyiségbe fél üveggel használtam el, a többit pedig szép lassan elkortyolgattam, amíg főtt a levesem.

A  kanadai tököt már reggel bedobtam megmosva, 4-be darabolva , és hagytam szépen megsülni. Amikor már erősen  éreztem az illatát, akkor foglalkoztam újra az ebédre szánt levessel.

Olívaolajon apróra darabolt fokhagymát pirítottam, beledobtam zsályát és pár percig hagytam őket, hogy körbetáncolják az edényt. Gyorsan belekapartam a megsült tökszeletek belét és 1 percig pirítottam, nyomkodtam, hogy megkedveljék a  fűszerekkel egymást. Sóztam, borsoztam, és felöntöttem zöldséglével (helyettesíthető akár ízvarázsos lével is)

Főztem 15 percig, akkor beleöntöttem a cider felét az üvegből és 1.5 dl tejszínt. Reszeltem bele szerecsendiót, utánsóztam. Botmixerrel beletekertem, és hagytam még 10 percig gyöngyözni.

Közben apróra vágtam kornspitz kiflit (akármilyen kenyérfélével helyettesíthető) és egy evőkanálnyi olívaolajon megpirítottam.

A tányérba szedett levesbe szórtam a helyes kis kockákat és gyorsan ettem, hogy még ropogjanak, mert az valami mesébe illő érzés.

 

Amire szükséged lesz:

– 40 dkg sült tök

– olívaolaj

– 3-4 gerezd fokhagyma

–  1-1.5 dl tejszín

– só

– bors

– szerecsendió

– zsálya

– 1 üveg  alma Cider

 

tálalva a tökleves

tálalva a tökleves

Megölellek,, hát eljutottál hozzám ! Főzni, sütni szerintem, csakis szeretettel lehet, szívből, én is így teszem. Rajongással főzök azoknak, akiket szeretek, de főzök, ha boldog vagyok, és akkor is, ha nem. Főzök ha kikapcsolódnék, főzök, ha elterelném a gondolataimat, mert megnyugtat, elrepít egy olyan világba, ahol nyugalom van, és csakis az alkotásé a főszerep. Olyan, mintha írnál egy verset, komponálnál egy dalt. Tele leszel izgalommal, kíváncsisággal, él tőle minden porcikád. Gyere velem, inspirálódj vagy inspirálj, adjunk 5leteket egymásnak, osszuk meg a titkainkat! Ha pedig kipróbálod valamelyik receptemet, gyere vissza, oszd meg velem, boldoggá teszel.

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!