Bevallom ez az a finomság, amit úgy egy évben kétszer vagyok hajlandó elkészíteni…de lehet, hogy egyszer sem. Nem nagyon volt tapasztalatom, de szerettem voltam kipróbálni és elsősorban meglepni a férjemet vele. A tésztája könnyű lett, finom, volt ami kiszakadt és elúszott belőle a töltelék, de meghempergetve egy kis morzsában, lekvárral az is finom volt.
Mindig izgatott egy tésztanyújtó gép, hogyan lehet azzal, miket varázsolni, így elkértem anyukámtól, – a szekrénye tetejéről állandóan leskelődő szerkezetet – és nekifogtam. Hát először küzdelem volt, de bele lehet jönni. Próbáltam egyforma hosszú tésztasávokat gyártani. Lekvárt halmoztam rá 3-4 centinként, ujjammal vizeztem, ráfektettem a következő vékony lapot, lenyomkodtam, egy csészével szaggattam, mert ragaszkodtam a kerek formához, a végén villával formáztam. Úgy 45 perc elteltével ment, mint a karikacsapás. Jó móka volt, de legalább 3 órámba telt, amit sajnos nem mindig tolerált a kis 2 évesem, így ő is segített tekerni a tésztanyújtót, vagy ellopni a leeső tésztát…sajnos meg is ette olykor.
Én 50 dkg lisztből készítettem, ez egy 4 -5 tagú családnak elég. Biztosan nem készítenék vendégeknek, és ezen most nagyon nevetek. Soha soha, ezt készítse mindenki magának !!
A liszt fele rozsliszt volt, a lekvár sajátom, és nekem nem volt egészen kemény a lekvárom, de nem is a nagyon folyós típusú.
A lisztből, tojásokból, sóból kevés vízzel egy keményebb tésztát gyúrtam, két részre osztva hagytam pihenni úgy 20 percet is.
Pirítottam zsemlemorzsát, majd a kifőtt derelyéket ebbe hempergettem és pakoltam is át egy másik tálra, hogy ne törjenek össze. Porcukorral, lekvárral tálaltam, ha már eszünk, együk rendesen, édesen, krémesen…
Amire szükség van hozzá:
– 50 dkg liszt fele fehér, fele rozs )
– 3 tojás
– csipet só
-zsemlemorzsa
– olaj
– szilvalekvár
– porcukor
