Jogosan gondolhatja elsőre bárki “na ne már, nagy bloggerkedés, grízes tésztát feltenni ahh..!” , de ha végigtanulmányozzátok a soraimat, elkészítitek, rájöttök, hogy igenis foglalkozni kell ezzel az étellel is. Imádom, és a grízt minden formájában. Gyermekkori tejbegríz, hát nem érdekes, felnőttkorban is isteni, és amikor csak megkívánom, felteszem, pukkadjon, fröcsögjön, rendszeresen buggyanjon csak az ujjaimra, megégetve, imádom. Ő aztán örök szerelem marad. Bármilyen étel, ami grízes.
Aztán ott a másik tábor, akik utálják, mert a közétkeztetésben darás tészta néven ismert csodát tették az asztalukra első alkalommal…és újra meg újra, ami inkább volt vizes, íztelen, és hát nem osztották bőven a lekvárt és a porcukrot sem hozzá. Felejtsétek el!
Hm, jól látjátok, nincsen szép fényképem róla, egyszerűen azért, mert ahogyan készen lett, meg is ettük. Ígérem idővel bepótolom.
A tönköly búzadarát megpirítottam egy evőkanál kókuszzsíron és pár perc elteltével a darált diót is hozzáöntöttem, csipetnyi szerecsendiót őröltem hozzá. Illatozni kezd és kis színt kap,- ez pár perc, – akkor fél dl vizet ráöntöttem, és az odakészített fedőt ráborítottam, hagytam, hogy a gőzben puhuljon a gríz. 10 percet hagyjuk legalább, hízzon csak !
Kifőztem a tésztát enyhén sós vízben, leszűrtem és gyors mozdulatokkal összeforgattam a diós-grízes morzsalékkal.
Szépen tányérra halmoztam, házi baracklekvárt csorgattam rá, megszórtam sok porcukorral és már ettük is. A cukor elolvad és szerelembe esik a lekvárral, körbesimulva a tészta szálain, csodás. Próbáljátok ki!
Amire szükséged lesz hozzá:
– 15 dkg tönköly búzadara
– 6 dkg darált dió
– kókuszzsír
– szerecsendió
– fél csomag spagetti tészta (durum)
– lekvár ízlés szerinti fajta
– porcukor