Brokkolikrémleves mini tortellinivel – avagy hogyan tegyük kívánatossá gyermekeink számára a brokkolit?

2015 március 4. | Szerző: |

11040025_10206310546632260_842690061_n

 

Maradnék még azon a vonalon, hogy igenis maradjunk csinosak, vagy törekedjünk legalább arra, hogy mire eljön a várva várt tavasz és mindenfelé színek és virágillatok kavalkádját érezni-látni,  mi is kívánatosak  legyünk, hiszen lekerülnek a kabátok, lengébbé válnak a ruhák, és büszkén, ragyogóan vonulhassunk végig az utcán.

Ezért is gondoltam, hogy a brokkoliból varázsolok egyelőre kívánatost. Ettem már rakottan és rántva is, de levesként még nem igazán. Feltettem főzni sós vízben egy egész fej brokkolit, – épp csak ellepje – és amikor a szára is puhává varázsolódott ( ne főzzük szét!), akkor kiszedtem a felét tányérra, – amiből más fog készülni – a többit pedig hagytam úszkálni, őröltem rá szerecsendiót, tettem bele tejfölt, és botmixerrel turmixoltam, amíg csak pár kisebb darab maradt benne.

Találtam a kamrában régóta ott csücsülő szomorkodó száraz mini sajtos tortellinit. Vettem egyszer régebben, hogy na majd jó lesz levesbetétnek, de tessék, most jött el az ideje! Jó sokáig főtt, 20 percig is, mire a belseje is puha lett. Nem vagyok híve a tartósítószeres dolgoknak, ritkán, nagyon-nagyon ritkán használok ilyesmit. Gyermekcsalogatónak viszont nagyon bevált 1 tészta és vele lé, hipp-hopp el is fogyott a leves a tányérkából.

Petrezselyemmel tálaltam a levest.

 

Amire szükség lesz:

– 1 fej brokkoli (felét használtam fel a leveshez)

– 2 ek.tejföl

– őrölt szerecsendió ízlés szerint

– só

– tésztabetét, én sajtos mini tortellinit használtam

– pár szál petrezselyem apróra vágva

 

11008968_10206310546312252_1493537715_n

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Megölellek,, hát eljutottál hozzám ! Főzni, sütni szerintem, csakis szeretettel lehet, szívből, én is így teszem. Rajongással főzök azoknak, akiket szeretek, de főzök, ha boldog vagyok, és akkor is, ha nem. Főzök ha kikapcsolódnék, főzök, ha elterelném a gondolataimat, mert megnyugtat, elrepít egy olyan világba, ahol nyugalom van, és csakis az alkotásé a főszerep. Olyan, mintha írnál egy verset, komponálnál egy dalt. Tele leszel izgalommal, kíváncsisággal, él tőle minden porcikád. Gyere velem, inspirálódj vagy inspirálj, adjunk 5leteket egymásnak, osszuk meg a titkainkat! Ha pedig kipróbálod valamelyik receptemet, gyere vissza, oszd meg velem, boldoggá teszel.

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!