Svéd húsgolyók – számomra az addiktív kategória

2015 december 29. | Szerző:

 

svedhusgolyo

 

Ez is egy olyan étel, amit csak úgy elém sodort a net egy nap, és azóta csak főzöm és főzöm és főzöm, mert állandóan ezt rendelik tőlem. De meg fogjátok érteni ti is, ha kipróbáltátok. A fotó sajnos este készült, így nem adja vissza hűen, amit nyújtott számunkra a svédség.

Mindig idegenkedtem a tészta és a húsgombóc párosításától, de itt egyszerűen ezt kívánja meg az étel, és a mártás különleges íze csak egésszé varázsolja, és most nem sokat variáltam rajta, kizárólag, hogy belecsempésztem egy kis parmezánt, mert az nekem kell.

Viszonylag gyorsan elkészíthető étel, hiszen a húsgombóc összetevőit csak össze kell gyúrni, kis golyókat formálni és vajban kisütni, de inkább több tételben süssük, ne zsúfoljuk be az edénybe őket, szebben és gyorsabban sülnek meg. A mártás hozzávalóiból besamelt készítünk, azaz a zsiradékon megpirítjuk pár percig a lisztet, azután tejszínnel csomómentesre varázsoljuk és felöntjük a húslevessel, ízesítjük parmezánnal, sóval.

A tésztát bő vízben kifőzzük, és lecsepegtetve egy kivajazott tál aljára halmozzuk. Rápakolásztam a guszta kis gombócokat,( a maradék vajas zsiradékot is) leöntöttem a mártással, cheddart reszeltem rá és bedugtam átmelegedni a sütőbe. Megvártam, míg ráolvad a sajt és már tálaltam is.

Piros, édes szósszal tettem különlegesebbé, szeretem a sósat és édeset együtt. Fagyasztott gyümölcsökből is készíthető, ehhez piros, vegyes csomagot választottam. (eper, áfonya, ribizli,meggy stb.) Feltettem egy kis lábasban 4-5 evőkanálnyi barnacukorral melegedni, hagytam sűrűsödni, amikor hűlt, még sűrűbb lett és kis tálkában adtam az étel mellé.

 

svedhusgolyho

 

Húsgolyókhoz szükséged lesz:

– 1/2 kg darált marha (nyakat használtam)

– 1/2 kg sertés (comb v. lapocka is megfelelő)

– 1 nagyobb fej hagyma párolva

– 1 dl zsemlemorzsa

– 2 tojás

– 1/2 tk. őrölt szegfűbors

– 1/4 tk. őrölt szerecsendió

– só ízlés szerint

– őrölt bors ízlés szerint

– 2 maréknyi reszelt parmezán sajt

– vaj a sütéshez

 

Mártáshoz:

– 10 dkg vaj

– 2 púpos ek. liszt

– 2.5 dl tejszín

– 3 dl marhahúsleves (leveskockából készítettem)

– só

– 1 marék reszelt parmezán sajt

 

Piros szószhoz:

– piros gyümölcsök

– 4-5 ek. cukor ( barnát használtam)

Tészta:

– 500 g tészta (ízlés szerinti forma, és durumlisztből készültet használtam)

 

 

 

Édesburgonya labdacsok finomságokkal – grillezzünk mindent !

2014 augusztus 25. | Szerző:

batáta2

Sajnos elérkeztek a nyár utolsó napjai, már hűvösebbek az esték, libabőr varázslósak a reggelek, de minden nap úgy érzem, gyorsan lassítsuk le az ősz közeledtét, jöjjenek a barátok, grillezzünk meg mindent, együk a friss zöldségeket, – feltöltve a vitaminraktárainkat, –  folyjon a pezsgő, a házi pálinka ne maradjon el vagy a jó görög cipuró,  legyen hangos a nagy röhögésektől és a gyerekektől az utca, hagyjuk a gyertya fényét ugrálni a közelünkben, – mert szépít – csempésszünk színes fényjátékokat az estékbe, boldogság!!! Na és ugye enni meg mindig kell.

Grilleztünk pulykamellet, amit fél centis darabokra szeletelve,  mézes-mustáros pácba tettem előző nap. A gombát megpucoltam, – ha friss elhagyható a külső héj leszedése – kis olívaolajjal megkentem és fel a grillre. Azt vallom, ne torzítsuk már el a zöldségeket, hagyjuk már érezni a saját ízét!

Cukkinit szeleteltem mosás után, grillezés. Kápiát kicsumáztam mosás után, feldaraboltam 5-8 cm-es darabkákra és olívaolajos kis grill tálba tettem, rámorzsoltam fetát, oregánót, újra meglocsoltam az olajjal  és feltettem a grillre.

 

kápia fetával, fűszerekkel

kápia fetával, fűszerekkel

 
Kápiát nyersen is feltettem a grillre és feketére sütöttem, jól látjátok, fekete legyen a héja. Levettem, beledobtam egy edénybe, rá fedő és hagytam párolódni. 10-15 perc elteltével simán lehúzható a héja, kicsumázható, szétteríthető a “palástja”. Olívaolajos üvegbe tettem el, most nem fűszereztem, de lehet fokhagymával, oregánóval, bazsalikomlevéllel, ki mit kedvel. Később pirítóssal ehető, hűtőben eláll.

 

sült paprika héja, csumája

sült paprika héja, csumája

 

 

megtisztított paprika olívaolajban

megtisztított paprika olívaolajban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A burgonya labdacsokhoz megfőztem sós vízben  a kétféle burgonyát. Leszűrtem amikor puhák lettek, majd összetörtem krumplinyomóval. Utána  5-10 dkg vajat tettem bele, 1 dl tejet, sóztam, őröltem rá szerecsendiót, fél mokkáskanálnyi pirospaprikát – csak a füstös íze miatt, – és kézi habverővel kikevertem alaposan. Finom krémes, selymes lesz tőle.

 

 

Édesburgonya püré: (4 embernek elég)

– 2 db édesburgonya

– 30-40 dkg  burgonya

– só

– szerecsendió

– 5-10 dkg vaj

– őrölt pirospaprika

– 1 dl tej

 

Pulykamell grill:

– 80 dkg pulykamell

 

Mézes-mustáros pác:

– 4 ek mustár

– 2 evőkanál méz

– só

– bors

– 3 evőkanál olívaolaj

– csipet kakukkfű

(kóstolás után kinek mi hiányzik az ízlésének megfelelően alakítsa)

 

Cukkini grill:

– 1 cukkini

– olívaolaj

 

Gomba grill:

– 4 nagyobb fej gomba

– olívaolaj

– só

 

Kápia fetával:

– 8 db kápia

– feta sajt 20-30 dkg

– olívaolaj

– oregáno

 

 

 

 

 

 

 

 

Húsgombócok fűszeresen – avagy életre keltett maffiózó eledel

2014 április 27. | Szerző:

IMG_6557

 

A családom rajong a bolognai masszáért, a spagettiért, a lasagne-ért és sok más mediterrán fűszeres ételért, de pár hete a  férjem azt kérte konkrétan, hogy “úúúgy ennék húsgombócokat paradicsomosan, de olyan olaszosan, spagettivel…”. Újra ‘lapozgattam’ a netet, gondolkodtam hogyan tehetném izgalmassá az ételt és új ízekkel varázslatosabbá, hsi’ a legjobbat szeretném az asztalra tenni. Olvastam egyszer, hogy  kering egy recept a neten, ami kifejezetten a Keresztapa című filmben szerepet kapó húsgombócos recept, az régóta izgatta a fantáziámat, nem volt nehéz rátalálni, kicsit átvariálni és megfőzni sem. Amikor már a kezünk alá van darabolva, reszelve, pakolászva minden hozzávaló, rövid idő alatt elkészül.

 

Miközben főtt, az illatok, hmm, bár átadhatnám azt is !…a vörösbor illata ahogyan összeolvad az alap paradicsomos-fokhagymás mártással, parmezán, petrezselyem, piruló fenyőmag és a sülő gombócoké, mmm, ki kell próbálnotok !

Külön összeállítottam a húsgolyó masszáját, amihez a fenyőmagot szárazon megpirítottam, és a vízben beáztatott zsemlével, tojásokkal, húsokkal, fűszerekkel az aprítógépbe tettem, kicsit hagytam ott kavarogni. Bevallom megkóstoltam, és már nyersen is ízlett. Kicsiny gombócokká formáltam és olívaolajban kisütöttem, tálba szedtem. Van aki nagyobb gombócokat formál, számomra az inkább az itthoni paradicsomos húsgombócainkra emlékeztet, hát én így tudtam elképzelni,( kb.200 Ft-yosnyi méretűek)  ízlés dolga, tudjátok, nincsen sok szabály!

Közben hagymát apróra vágtam és a felaprított  fokhagymákkal együtt dinsztelni kezdtem. Amikor már puhák lettek, fűszereztem, beleöntöttem a paradicsomokat, sűrítetteket is, bort és minden mást, amit a recept ír.

15 percig gyöngyözve főztem fedő alatt, azután beleöntöttem a gombócokat a felfogott levével együtt és még 10 percet adtam nekik, ugyancsak fedő alatt. Na ekkor csúcsosodott az ízek-illatok  orgiája.

Kifőztem fél csomag spagettit és azzal tálaltam. Ez lehet úgy, hogy összeforgatjátok a tésztával, ahogyan számotokra gusztusos. Kis petrezselyemmel meghintettem, ollálááá, készen is van!

 

IMG_6561

 

Amire szükséged lesz:

Durum spagetti tészta

Paradicsomos fűszeres mártás:

– 2 doboz hámozott paradicsom (40 dkg-os)

– 1 fej vöröshagyma

– 4 gerezd fokhagyma

– 1 ek. bazsalikom

– 1 ek. oreganó

– olívaolaj

– 2 ek. sűrített paradicsom

– 1 dl száraz vörösbor

– 1 ek. cukor

– só, bors

 

Húsgolyók:

– 20 dkg darált marha

– 50 dkg darált sertés

– 1 szikkadt zsemle (vízben áztatva)

– 5 dkg fenyőmag (pirítva)

– 1/2 csokor petrezselyem

– 5 dkg parmezán

– 1 ek. majoranna

– 2 tojás

– 2 ek. zsemlemorzsa

 

IMG_6560

 

Brokkoli elbrokkolistalanítatva

2014 február 4. | Szerző:

brok4

 

 

Annyira vágytam valami könnyűre, amit meg is eszek, de mégsem,  mert nem üli meg a hasat és gyorsan el is készül,  hát ebből született az alábbi receptem:

Készítettem egy jó kis besamelt,  – de zabliszttel- azaz 5 dkg vajat felmelegítettem,  és egy evőkanál olívaolajat is löttyintettem bele, megszórtam a liszttel, ( 2 ek.)  1-2 percig pirítottam és szép lassan belekevertem a szobahőmérsékletű tejet kézi habverővel. Megvártam,míg besűrűsödik, levettem a tűzről.  Sóztam, borsoztam és szerecsent reszeltem rá, egy evőkanálnyi parmezánt, 5 dkg mozzarellát , ezután összeforgattam. (pizza mozzarella néven feszít a polcokon)

Előfőztem a  brokkolit csipetnyi szódabikarbónás-sós vízben (előbbi a színe megőrzésében segít), úgy 15 percig főtt.

Vékonyra szeletelt csirkemellett, – de tényleg szinte átlátszósra vágva – bepácoltam kis köménnyel, csipet pirospaprikával, sóval, majorannával és nagy lángon átsütöttem pár perc alatt olívaolajon.

Előszedtem egy szimpi kis jénait,  az aljára löttyintettem olívaolajat, belefektettem a brokkolikat, egészen nagy darabokra hagyva, erre hasaltak a csirkemellek, rájuk a sajtos besamel.  Lehet kényeztetni még sajttal, akár tejföllel.

Sütés, hogy szép piros legyen a teteje !

180 fokon előmelegített sütőben 30 perc alatt megsül. Rozskenyérrel majszoltuk, mártogattuk,  és olajban eltett nyárízű aszalt paradicsommal.

Napok óta kívántam a brokkolit, pedig nem is a kedvencem. Azt olvastam egyszer valahol, hogy az ember azért kíván meg bizonyos ételeket, mert a bennük lévő vitaminokra áhítozik a szervezete.  Lehet….

Ebben a zöldségben, sok a  folsav, vas, c-vitamin, béta-karotin, kalcium ….és még sorolhatnám. Egyétek, egészséges zöldség !

előfőzve

előfőzve

jénaiban

jénaiban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami szükséges hozzá:

– brokkoli (50 dkg )

– olívaolaj

– tej

– vaj

– sajtok ízlés szerint

– csirkemell ( 30 dkg )

– só, bors, szerecsendió, majoranna

 

tálalva

tálalva

 

 

 

Címkék: ,
Megölellek,, hát eljutottál hozzám ! Főzni, sütni szerintem, csakis szeretettel lehet, szívből, én is így teszem. Rajongással főzök azoknak, akiket szeretek, de főzök, ha boldog vagyok, és akkor is, ha nem. Főzök ha kikapcsolódnék, főzök, ha elterelném a gondolataimat, mert megnyugtat, elrepít egy olyan világba, ahol nyugalom van, és csakis az alkotásé a főszerep. Olyan, mintha írnál egy verset, komponálnál egy dalt. Tele leszel izgalommal, kíváncsisággal, él tőle minden porcikád. Gyere velem, inspirálódj vagy inspirálj, adjunk 5leteket egymásnak, osszuk meg a titkainkat! Ha pedig kipróbálod valamelyik receptemet, gyere vissza, oszd meg velem, boldoggá teszel.

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!