Lencsetál – hidegben mindig átmelegít

2014 május 15. | Szerző:

Lencsetál rozsos kenyérrel

Lencsetál rozsos kenyérrel

 

Már második napja zuhog, így mindenkinek lekonyul a szája, mosolyról morcossá válunk, és ilyenkor sokan vigasztalják magukat vagy édességgel vagy valami kiadós étellel, amolyan szívet-lelket átmelengetővel. Vagy csak én?   Mindenesetre megint egy ideje nem került lencse az asztalunkra, gondoltam ez gyorsan el is készül, (nincs kedvem most fél napot a konyhában tölteni ) finom is, megfőzöm. Mindig akad a kamrában ez meg az, és olyat szerettem volna főzni, ami itthon van, hogy az orrunkat se kelljen kidugni a szeles, esős időben. Egyedül kakukkfűért kellett kirohannom, hát nem volt élmény, pillanatok alatt megfagytam és eláztam. De így legalább superman módjára megszereztem.

Nagy fej hagymát pucoltam, apróra vágtam és párolni kezdtem, csipet sóval meghintve. Amikor pirulni kezdett, kiskanálnyi pirospaprikával, szerecsendióval ízesítettem tovább.

Gondoltam egyet és a mélyhűtőből kivarázsoltam 10 dkg spenótot, fagyottan rátettem, és 10 perc után 1 evőkanálnyi tönköly búzadarával hintettem meg. 1-2 perc pirítás után  egy  40 dkg-os lencse konzerv tartalmát is beleöntöttem és amikor élni kezdett, akkor egy duci fokhagymát apróra vágtam és beledobtam 4-5 szál kakukkfű társaságában.

10 perc után 1 kiskanálnyi dijoni mustár és 1 evőkanálnyi joghurt is került bele. Kicsi vizet öntöttem rá és 15 percig takarékon főztem. A végén 1 kiskanálnyi vegetát hintettem még rá, elkevertem.

Tálaláskor kaphat még joghurtot vagy tejfölt is. Mi pirított rozsos kenyérrel ettük.

fot+- 2

Amire szükséged lesz hozzá:

– 1 fej vöröshagyma

– Bonduelle lencse (természetesen lehet száraz is vagy más márka is megfelel)

– 10 dkg spenót

– búzadara (tönkölyt használtam)

– só, szerecsendió, pirospaprika, vegeta, kakukkfű

– fokhagyma

– joghurt

– mustár

 

fot+- 3

Mennybéli sodort

2014 május 13. | Szerző:

 

még forrón ...

még forrón …

 

Azért a név, mert egy fűszer és rúd említése vagy péksütemény elnevezés szerintem nem fejezi ki mindazt, amit ez a sütemény ad.

Limara oldaláról sütöttem meg ezt a rudat, mert már ezt láttam mindenfelé a facebookon is.

http://www.limarapeksege.hu/2012/09/cukros-fahejas-rud.html

Muszáj volt, akartam beleharapni, pedig a cukrosakat nem igazán tudom beépíteni a mindennapjaimba, vagyis nem szeretném. Az idő szomorú, sírós és szürke, azt gondolom az aprókáim örülni fognak, először az illatoknak, majd az íznek is, amikor megérkeznek.

A tésztát 60 dkg lisztből állítottam össze én is, csak zablisztet is tettem bele.  Én porélesztőt használtam, egy kis zacskó 3/4 részét, amit felfuttattam 1 kk. cukorral, langyos tejjel.  Amikor mindent a tálba pakoltam, alapos gyúrás utána hagytam állni úgy 50 percet, majd öklömnyi gombócokkal dolgoztam, kinyújtottam és töltöttem. Hatalmasakra kelnek a sütés során. 10-15 perc alatt megsülnek, 170 fokon sütöttem. Szerintem bármivel tölthető. A hajtogatást Limara oldaláról érdemes ellesni, nagyon egyszerű, mutatós ötlet.

Sok eprem volt itthon, így azzal is dolgoztam és étcsokoládéval is.  Az eperből 2-3 szemet szeleteltem fel egy süteménybe. A tejfölös mázhoz összekevertem a tejfölt és a többi hozzávalót, kóstoltam és kentem. Volt, hogy még a rápakolt epreket újból megcsorgattam az édes tejföllel. Csokis : édes tejföllel kentem meg a süteményt, majd csokit daraboltam rá, összehajtogattam.

Amikor kisült 1-1 adag, megkentem olvasztott vajjal és megszórtam cukor-darált dió- fahéj keverékével. Az illat leírhatatlan volt, olyan, mint amikor nyári záporban sétálsz vagy szivárványt fedezel fel az égen.

 

ugye beleharapnátok ?

ugye beleharapnátok ?

 

A tésztához szükség van:

– 60 dkg liszt (én 40 fehér és 20 zablisztet használtam)

– 1 tk. só

– 3  ek. cukor

– 1 tojás

– 2 tojás sárgája

– 3 dl langyos tej

– 6 dkg puha vaj

– 3 dkg friss élesztő

Tejfölös massza:

– 1 dl tejföl

– 1 ek.keményítő

– ízlés szerinti mennyiségű porcukor

– reszelt citromhéj (opcionális)

– vaínlia kivonat

Szóráshoz:

– 5 dkg olvasztott vaj

– 10 dkg darált dió

– 1 ek.cukor

– fahéj

Címkék: ,

Húsgombócok fűszeresen – avagy életre keltett maffiózó eledel

2014 április 27. | Szerző:

IMG_6557

 

A családom rajong a bolognai masszáért, a spagettiért, a lasagne-ért és sok más mediterrán fűszeres ételért, de pár hete a  férjem azt kérte konkrétan, hogy “úúúgy ennék húsgombócokat paradicsomosan, de olyan olaszosan, spagettivel…”. Újra ‘lapozgattam’ a netet, gondolkodtam hogyan tehetném izgalmassá az ételt és új ízekkel varázslatosabbá, hsi’ a legjobbat szeretném az asztalra tenni. Olvastam egyszer, hogy  kering egy recept a neten, ami kifejezetten a Keresztapa című filmben szerepet kapó húsgombócos recept, az régóta izgatta a fantáziámat, nem volt nehéz rátalálni, kicsit átvariálni és megfőzni sem. Amikor már a kezünk alá van darabolva, reszelve, pakolászva minden hozzávaló, rövid idő alatt elkészül.

 

Miközben főtt, az illatok, hmm, bár átadhatnám azt is !…a vörösbor illata ahogyan összeolvad az alap paradicsomos-fokhagymás mártással, parmezán, petrezselyem, piruló fenyőmag és a sülő gombócoké, mmm, ki kell próbálnotok !

Külön összeállítottam a húsgolyó masszáját, amihez a fenyőmagot szárazon megpirítottam, és a vízben beáztatott zsemlével, tojásokkal, húsokkal, fűszerekkel az aprítógépbe tettem, kicsit hagytam ott kavarogni. Bevallom megkóstoltam, és már nyersen is ízlett. Kicsiny gombócokká formáltam és olívaolajban kisütöttem, tálba szedtem. Van aki nagyobb gombócokat formál, számomra az inkább az itthoni paradicsomos húsgombócainkra emlékeztet, hát én így tudtam elképzelni,( kb.200 Ft-yosnyi méretűek)  ízlés dolga, tudjátok, nincsen sok szabály!

Közben hagymát apróra vágtam és a felaprított  fokhagymákkal együtt dinsztelni kezdtem. Amikor már puhák lettek, fűszereztem, beleöntöttem a paradicsomokat, sűrítetteket is, bort és minden mást, amit a recept ír.

15 percig gyöngyözve főztem fedő alatt, azután beleöntöttem a gombócokat a felfogott levével együtt és még 10 percet adtam nekik, ugyancsak fedő alatt. Na ekkor csúcsosodott az ízek-illatok  orgiája.

Kifőztem fél csomag spagettit és azzal tálaltam. Ez lehet úgy, hogy összeforgatjátok a tésztával, ahogyan számotokra gusztusos. Kis petrezselyemmel meghintettem, ollálááá, készen is van!

 

IMG_6561

 

Amire szükséged lesz:

Durum spagetti tészta

Paradicsomos fűszeres mártás:

– 2 doboz hámozott paradicsom (40 dkg-os)

– 1 fej vöröshagyma

– 4 gerezd fokhagyma

– 1 ek. bazsalikom

– 1 ek. oreganó

– olívaolaj

– 2 ek. sűrített paradicsom

– 1 dl száraz vörösbor

– 1 ek. cukor

– só, bors

 

Húsgolyók:

– 20 dkg darált marha

– 50 dkg darált sertés

– 1 szikkadt zsemle (vízben áztatva)

– 5 dkg fenyőmag (pirítva)

– 1/2 csokor petrezselyem

– 5 dkg parmezán

– 1 ek. majoranna

– 2 tojás

– 2 ek. zsemlemorzsa

 

IMG_6560

 

Focaccia, az olasz

2014 április 3. | Szerző:

focaccia szeletelve

focaccia szeletelve

 

A focaccia ( ejtsd:fokáccsá) egy gyorsan elkészíthető olasz kenyér, nevezik olasz lángosnak is. Amikor nincs ötleted mit dobj össze vacsorára, gyorsan gyúrd össze, hagyd kelni, és már sütheted is. Ennél a tésztánál az sem jó ha túl vastag, de akkor sem ha túl vékony. Bármilyen fűszert keverhetsz bele, amit kedvel a családod vagy akár aszalt paradicsomot vagy a nyomkodhatsz bele kis gödröket, apró paradicsomot téve azokba. Hagyatkozz a fantáziádra és elájul tőle a család. Én összedobtam mellé egy kis mártást és azzal ettük.  ehhez 2dl tejfölbe sót szórtam, belepréseltem egy gerezd fokhagymát, kis olívaolajat löttyintettem és összekevertem.

IMG_6096

 

 

A tésztát összeállítottam és olívaolajjal meglocsolt tepsibe nyomkodtam. Én nem szoktam nyújtani ,hanem beletapicskolom kézzel saroktól sarokig érjen ám, aztán az ujjaidtól lesz gödrös. Jó olajosnak fog tűnni, de később mindezt magába szippantja. Ekkor dobáltam rá a lecsipkedett rozmaring leveleket, kissé aprítva és finoman rányomkodva a tésztára. De ebben a fázisában bármit rápakolászhatsz, sajtot, kapri bogyót, ki mit szeret.

Langyos sütőbe téve, épp csak meleg legyen, hagytam kelni még úgy 30 percet, aztán amikor kissé megemelkedett, rápörrentettem és 240 fokon, vagy kinek mi a legmagasabb, sütöttem pirulásig.  10-15 perc alatt szépen megpirul a szoliban és már lehet is tépni, darabolni, de mindenképpen felfalni.

 

 

Amire szükség lesz, egy tepsihez (nem gáztepsi, én egy kerámiát használtam, 20×30 cm – fotóztam)

– 350 g liszt (akár vegyesen is lehet, tönköly, rozsos, durum…)

– kb.2 dl víz (langyos)

– fél csomag száraz élesztő

– só fél kk.

– fél kk.cukor

– másfél ek.olívaolaj

– rozmaring lecsipkedve

 

még a tepsiben

még a tepsiben              

Címkék:

Zserbó torta, a múltidéző

2014 április 3. | Szerző:

zserbó torta tányéron

zserbó torta tányéron

Ezt a receptet bár most adom közre, még a decemberi forgatagban sütöttem meg. A férjem nagy zserbó fan, így kedveskedtem számára is, de mégis kicsit más a megszokottnál. Azt szeretem egy süteményben, ha nem viszi el a tészta íze az egészet, így mindig a krémek érvényesülnek nálam, elvégre azért esszük,  a sok finom krémért, masszáért, töltelékért.

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, a szárazakat először, majd belemorzsoltam a hideg vajat, közepébe öntöttem a tojások sárgáját- de a tejet meglangyosítva  felfuttattam az élesztővel, kicsi cukorral besegítve – ezt is belecsorgattam, gyúrás  és  a hűtőben pihentettem egy fél órát az összeállított tésztát. A kamrából előhalásztam életem árán is – mert borzasztó magasan van –  a baracklekvárjaim közül egyet, felbontottam, és rögtön utána daráltam is a hagymaaprítónak nevezett csodában a diót. Összehordtam a krém hozzávalóit, szépen kikevergettem, és el is nyalakodtam volna rajta, de hát egy felnőtt csak nem csinál már ilyet!

A tésztát hűtés után 3 részre osztottam és szépen kinyújtottam az elsőt, belehelyeztem a formába, amibe én sütőpapírt vágtam kör alakúra. Rákanalaztam a töltelék felét a tésztára. Ez a töltelék sokkal gazdagabb volt számomra, mint az eredeti, mert lágy volt, krémes, könnyű és az omlós tésztában jól kiegészítették egymást, hiszen nem morzsolódott, mondhatni szaftos maradt.

Szépen kinyújtottam az összes tésztát, megkentem a második adag krémmel is, ráfektettem a tetejét is, aztán picit lenyomkodtam, csak gyengéden, utána megcsiklandoztam villával, hogy a gőz majd találjon utat magának,  és megkentem egy tojás sárgájával.

Közepes hőfokon süssük, légkeverésesnél 150 fokon sütöttem 30-40 percig, a vége felé igyekezzünk ránézni, a teteje szép pirosra süljön. Hagytam langyosra hűlni, tovább nem volt türelmem, szépen szeletelhető, család kedvence süteményt fogtok kapni!

utolsó lap ráhengergetése

utolsó lap ráhengergetése

 

sütésre készen

sütésre készen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami szükséges a tésztához:

(24 cm-es formához)

24 cm-es tortaformához:
– 30 dkg liszt
–  3 db tojássárgája
–  15 dkg vaj
– 1 dkg élesztő
– 0,5 dl tej
– 1 mk sütőpor
– 5 dkg porcukor
– egy csipet só
A diós krémes töltelékhez szükséged lesz:
– 35 dkg darált dió (ha több nem baj 😀 )
– 15-20 dkg porcukor
– 2 ek. vaníliás cukor
–  2-3 ek. sárgabaracklekvár
– 3 tojásfehérje
– 1 rumaroma (v. rum)
Tetejére 1  tábla jó minőségű csokoládé. (minél magasabb kakaó tartalmú, annál finomabb lesz)
IMG_6012

szelet

szelet

 

 

 

 

Címkék: ,
Megölellek,, hát eljutottál hozzám ! Főzni, sütni szerintem, csakis szeretettel lehet, szívből, én is így teszem. Rajongással főzök azoknak, akiket szeretek, de főzök, ha boldog vagyok, és akkor is, ha nem. Főzök ha kikapcsolódnék, főzök, ha elterelném a gondolataimat, mert megnyugtat, elrepít egy olyan világba, ahol nyugalom van, és csakis az alkotásé a főszerep. Olyan, mintha írnál egy verset, komponálnál egy dalt. Tele leszel izgalommal, kíváncsisággal, él tőle minden porcikád. Gyere velem, inspirálódj vagy inspirálj, adjunk 5leteket egymásnak, osszuk meg a titkainkat! Ha pedig kipróbálod valamelyik receptemet, gyere vissza, oszd meg velem, boldoggá teszel.

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!