Fish & chips a konyhámból, házi mártással
2017 január 4. | Szerző: Mónika Csík-Dakó
Novemberben megvalósult az egyik álmom, eljutottam Írországba. Mesebeli tájakon jártam, mindenhol a ‘nemhiszemelhogyvelemtörténik’ érzés kerített hatalmába. De mégis, velem történt, ott álltam és azt éreztem átölelném, hazavinném, vagy maradnék. Nem volt meleg idő, inkább bántóan hidegnek nevezném 🙂 , de szaladgáltam a tengerparton ezernyi kagyló, es szörfözni készülő ember között, és nem tudtam abbahagyni a boldogság érzést.
Eljön az az idő, amikor a túlzottan is friss levegőn előbújik az ember étvágya, nos ezt kihasználva éttermek sokasága között válogathattunk, és ültünk be pubokba, tapas bárokba enni. Egyik hely sem volt csalódás, bár át tudnám adni az élményt! Hát ott ettem először fish&chipset szószokkal és zöldségekkel, új ízvilágú sörökkel kísérve, lenyűgöző volt. Azóta is kívántam, és belevágtam az elkészítésébe, hátha a családom apróbb tagjai is beleszeretnek ebbe az ételbe. Tőkehalból készítik általában, én nem ebből sütöttem végül.
Amire szükséged lesz:
(kb.5 adagnyi)
- 40 dkg hekk volt itthon (filéztem a törzseket, 4 helyes kis szeletbe vágtam, sóztam)
Sütés előtt meghintettem a halak mindkét oldalát liszttel, azután mártottam a sörtésztába, és ugrott is a forró olajba. Pár perc alatt elkészül, és fordítottam rajta egyet sütés közben. Aranyló barna legyen!
Sörtésztához:
- 1 bögre liszt (teljes kiőrlésűt használtam, harmada volt fehér liszt)
- 1 tk.sütőpor
- 2-2.5dl sör
- 1 kk. só
- csipet fehér bors
- sütéshez olaj
30 percet pihentessük!
Krumplihoz 50 dkg burgonyát hasábra vágtam, megsütöttem ropogósra.
Mártáshoz:
– 3 evőkanál majonéz
– 1.5 dl joghurt (nálam bio ivójoghurt volt, szerintem a görög sűrű joghurttal kiválóbb lenne)
– só
– bors (fehérmborsot használtam)
– fél ek. méz
– 3 ek. kapribogyót, 1 csemege uborkát, 1 ek. édes ecetes káposztát amilyen apróra csak lehet, összedaraboltam.
A mártást összekevertem, és a végén beleforgattam az apróra vágott savanyúságokat, a hűtőben 1-2 órát érlelődött.
Szépen elrendezgettem mindent egy tálon, a mártást kis tálkában tálaltam, és bár a képről lemaradt, – mert az illatokra összegyűlve mind a konyhában ülve várták a finom falatokat, – citromot is kínáltam mellé.
Fűszeres karfiolpogácsák zöldcitrommal bolondítva – avagy, amikor egyik boltban sem találsz cukkinit és felmegy a pumpa benned
2016 június 7. | Szerző: Mónika Csík-Dakó
Reggel, mintha állapotos lennék, tört rám, hogy cukkini puffancsot akarok enni!!! Na, de amikor már a második ABC-ben sem volt – kedvencem volt az ‘olyat nem tartunk’ – dühösen a karfiolért nyúltam és mire a pénztárhoz értem, kezdett körvonalazódni, mit is szeretnék enni, és élt emlékeimben egy recept….
A karfiolt rózsáira szedtem és vízbe tettem, – jobb a békesség – ha lakója van, másszon ki és keressen más lakhelyet magának alapon. A felét használtam fel, ami úgy 20-25 dkg lehetett. A másik feléből üvegtésztás leves készül majd.
A karfiol rózsáit megfőztem, de szúrjatok néha bele ellenőrzésképpen villát, hogy ne főjjön szét nagyon. Amikor már belement a villa, akkor kiszedtem, hagytam szűrőben lecsepegni. Spenótot olvasztottam ki és lecsepegtettem. (a kertünkben termett)
A karfiolt villával széttörtem-nyomkodtam, belekevertem a spenótot feldarabolt formában, tojásokat ütöttem bele és a többi hozzávalóval alaposan elkevertem.
Serpenyőben zsiradékot olvasztottam és evőkanállal beleszaggattam a masszát, itt-ott igazítgatva-formálva. Oldalanként pár perc elég, szép barnás-piros színt kapjon, kis lángon sütöttem. Úgy 8 darab pogácsám lett.
Zöld citrommal, paradicsommal tálaltam, de korianderrel is el tudtam volna képzelni még a masszát vagy marék parmezánnal akár. Könnyű finomság, diétába is illeszthető.
Amire szükséged lesz:
- 20-25 dkg karfiol
- 4 dkg spenót
- 2 tojás
- 2 ek.kukoricaliszt
- egy marok petrezselyem
- 1 gerezd fokhagyma (préselve, én nem kedvelem, ha domináns ízként van jelen)
- 1 szál újhagyma apróra vágva
- só
- bors (csipet)
- 4 csipet szerecsendió (imádom, ha kiérződik)
- 2 ek. zsiradék a sütéshez
Karácsonyi ajándék – pecsenyekacsa mája varázs
2015 december 29. | Szerző: Mónika Csík-Dakó
Az elmúlt hónapjaim nem teltek egyszerűen, egy kisebb láb-sztori nehezítette meg, gyakorlatilag az egyik lábam egy kisebb műtétet követően fájdalommal telve maradt meg nekem, így a készülődés nagy része elmaradt, de az élet meg halad, meglepni szeretek, így ha bezárva is az otthonunkba, de próbáltam minden szerettemnek olyan dolgokat keresni a netről, ami őszinte meglepetés számukra és boldogsággal tölti el őket. A kacsamáj hadművelet is ilyesmi volt, annyit még gondoltam csak tudok már a tűzhely mellett totyorogni, míg megsül. A sógornőm férjét gondoltam meglepni vele elsősorban…oh, hogy erre nincs szebb 1etlen kifejezés! 🙂
Az első lépés az volt, hogy felolvasztottam a zsiradékot és a hagymákat elkezdtem párolni,( kb.8-12 perc, kivétel a fokhagyma) majd friss zsályaleveleket dobáltam bele, és egy marék kakukkfüvet. 1 perc után már pakolásztam bele a megtisztított, megmosott, leszárított májat. Ekkor tettem bele a fokhagymát. Nem sózzuk meg, kizárólag a végén, hiszen megkeményedhet a máj.
Kora reggel már elkészítettem a gesztenyét, amit előző este beáztattam, bevagdostam, és száraz serpenyőben, zsírpapíron a sütőben 20-25 perc alatt készre sütöttem. 3-4 gesztenye belsejét apróra vágtam, és aszalt áfonyát is készítettem mellé.
A májat készre sütjük, amikor már nem véres a belseje, de puha már, akkor készen van. Én ki szoktam halászni egyet és egész egyszerűen szétvágom, megvizsgálom…azután megeszem. Ha kissé magába szívta a zsiradékot, bátran adjunk hozzá.
3-4 perc sütés után hozzáadom a gesztenyét, a megpucolt almát, és az áfonyát is és sütöm tovább együtt. Én akár friss áfonyával is kipróbálnám, de most nem állt rendelkezésemre.
Ha kész a máj, leveszem a tűzről, borsozom és sózom. Beleszedem az aprítóba és pár evőkanálnyit a zsírból is kanalazok rá. Szójaszószt cseppentek bele és turmixolom. Üvegekbe szedem és a leszűrt zsiradékkal zárom a tetejét, hűtőben várakozik átadásig.
Isteni finom pirítósra halmozva majonézzel vagy paradicsommal, de én magában is megeszegetem.
Amire szükséged lesz:
– 1/2 kg kacsamáj
– 10 dkg mangalica zsír
– 1-2 fej lilahagyma
– 3-4 szem gesztenye
– 1 szem alma (mind1 milyen fajta)
– 1 nagy fej vöröshagyma (én most főzőhagymát találtam itthon)
– 2 gerezd préselt fokhagyma
– 6 -8 db zsályalevél
– 1 kk. kakukkfű
– 1 ek.szójaszósz (édes)
– bors
– só
Svéd húsgolyók – számomra az addiktív kategória
2015 december 29. | Szerző: Mónika Csík-Dakó
Ez is egy olyan étel, amit csak úgy elém sodort a net egy nap, és azóta csak főzöm és főzöm és főzöm, mert állandóan ezt rendelik tőlem. De meg fogjátok érteni ti is, ha kipróbáltátok. A fotó sajnos este készült, így nem adja vissza hűen, amit nyújtott számunkra a svédség.
Mindig idegenkedtem a tészta és a húsgombóc párosításától, de itt egyszerűen ezt kívánja meg az étel, és a mártás különleges íze csak egésszé varázsolja, és most nem sokat variáltam rajta, kizárólag, hogy belecsempésztem egy kis parmezánt, mert az nekem kell.
Viszonylag gyorsan elkészíthető étel, hiszen a húsgombóc összetevőit csak össze kell gyúrni, kis golyókat formálni és vajban kisütni, de inkább több tételben süssük, ne zsúfoljuk be az edénybe őket, szebben és gyorsabban sülnek meg. A mártás hozzávalóiból besamelt készítünk, azaz a zsiradékon megpirítjuk pár percig a lisztet, azután tejszínnel csomómentesre varázsoljuk és felöntjük a húslevessel, ízesítjük parmezánnal, sóval.
A tésztát bő vízben kifőzzük, és lecsepegtetve egy kivajazott tál aljára halmozzuk. Rápakolásztam a guszta kis gombócokat,( a maradék vajas zsiradékot is) leöntöttem a mártással, cheddart reszeltem rá és bedugtam átmelegedni a sütőbe. Megvártam, míg ráolvad a sajt és már tálaltam is.
Piros, édes szósszal tettem különlegesebbé, szeretem a sósat és édeset együtt. Fagyasztott gyümölcsökből is készíthető, ehhez piros, vegyes csomagot választottam. (eper, áfonya, ribizli,meggy stb.) Feltettem egy kis lábasban 4-5 evőkanálnyi barnacukorral melegedni, hagytam sűrűsödni, amikor hűlt, még sűrűbb lett és kis tálkában adtam az étel mellé.
Húsgolyókhoz szükséged lesz:
– 1/2 kg darált marha (nyakat használtam)
– 1/2 kg sertés (comb v. lapocka is megfelelő)
– 1 nagyobb fej hagyma párolva
– 1 dl zsemlemorzsa
– 2 tojás
– 1/2 tk. őrölt szegfűbors
– 1/4 tk. őrölt szerecsendió
– só ízlés szerint
– őrölt bors ízlés szerint
– 2 maréknyi reszelt parmezán sajt
– vaj a sütéshez
Mártáshoz:
– 10 dkg vaj
– 2 púpos ek. liszt
– 2.5 dl tejszín
– 3 dl marhahúsleves (leveskockából készítettem)
– só
– 1 marék reszelt parmezán sajt
Piros szószhoz:
– piros gyümölcsök
– 4-5 ek. cukor ( barnát használtam)
Tészta:
– 500 g tészta (ízlés szerinti forma, és durumlisztből készültet használtam)
A karácsony tortája
2017 január 5. | Szerző: Mónika Csík-Dakó
Minden évben sütök az ünnepkor Apukámnak egy tortát. Az idei karácsony, mint egy őrület, úgy vágott be elém, pedig esküszöm készültem rá, de valahogy amikor már benne ültem, csak kapkodtam a fejemet, hogy hiányzik ez, és elfelejtettem azt, és így volt ez az idei tortával is, néha felsejlett, de csak pislogtam. Azután beugrott!! Nigella mennyei süteményeket készít, és ez a pitéje egyszerre meghökkentő, amikor beleharap az ember, az ízvilága, az állaga és elképesztő ami ízt produkál az ízlelőbimbóinkkal szórakozva! Próbáltam megtalálni a tésztájára a megfelelő kifejezést, de a szaftos nálam a pörkölt, a nedves az a gyerekek pelusa max., de imádnivaló higyjétek el !
Nem is tortának készítette, csak gondoltam kicsit átalakítom, kitaláltam rá egy egyszerű kis krémet és máris elegánssá varázsoltam, tortává.
Amire szükséged lesz :
A mandarinokat nagyon alaposan megmostam, (mosószeres vízzel és többszöri öblítéssel) és feltettem főni vízben, ami épp ellepte. Gyöngyöző vízben főztem, fedővel fedtem le.
Teljesen puhára főztem. (ahogy van, héjastól, magostól, mindenestől meg kell főzni, kb. 60-90 perc, villával szúrtam meg közben, hogy kiderüljön puha-e már) Nagyobbra darabolva hűlni hagytam, és finoman kinyomkodtam belőlük a vizet. Mag ellenőrzést tartottam. Szerencsés vagyok, mert 1-2 db-ot találtam csak, én azokat kidobtam.
Robotgéppel összeaprítottam, hozzáadtam a többi hozzávalót, és összeforgattam az egészet alaposan. Sütőpapíros, kivajazott kerek formába öntöttem és előmelegített sütőben készre sütöttem 180 fokon, kb. 1 óra alatt sült meg. Ha nagyon barnulna a teteje, fedjük le fóliával!
Míg sült, krémet varázsoltam rá.
Ami szükséges hozzá:
Nagy szerencsém volt, hogy a citromok közé az ízletes Meyer citromból is keveredett, érdemes figyelni néha a zöldségesnél, itt-ott, narancsosabb színű a héja, emellett lágyabb ízű a testvérénél. Szépen alaposan összekevertem a hozzávalókat és a langyosra hűlt tortám tetejére ültettem, narancshéjat reszeltem a tetejére.
Oldal ajánlása emailben
X